„A tökéletes szépség mindig magában hordoz valami csendes fájdalmat.”— Simone Weil.
A virágok tükrében ez a mondat számomra különös jelentőséggel bír. A virágok Isten kegyelmeként érkeztek az életembe.
Csendesen tartottak meg, amikor elvesztettem a húgom, aki mindössze huszonnégy éves volt akkor. A gyász csendjében Katika emlékére bazsarózsakertet ültettem. A bazsarózsa volt a kedvenc virága, én pedig, tehetetlenségemben nem ismertem más módját a búcsúnak. Minden elültetett virág egy halk ima, egy kapcsolódás volt ahhoz, akit elveszítettünk
A covid évei alatt szinte minden időmet a kertben töltöttem.
A hajnalok csendje, a madarak hangja, a nedves föld illata és a kétkezi munka ritmusa, a térdelés, amelyet korábban a
gyász kényszerített rám, idővel a földdel való kapcsolódássá szelídült.A kert megtanított figyelni, jelen lenni, imádkozni.
A virágokban olyan szépséget találtam, amely teljesen őszinte. Egyszerűen léteznek — nyílnak, elmúlnak, majd újra visszatérnek. Bennük fedeztem fel újra a reményt, a csendet és azt az utat, amely közelebb visz Istenhez.
Florrie K ezen a belső útbon született.
Számomra ez nem csupán egy név, hanem egyfajta írói alteregó — egy hang, amelyen keresztül mindaz megszólalhat, amit a kert, a veszteség, a szépség és a természet tanított nekem.
Amikor hat évvel később édesanyámat is elveszítettem, Madeirára utaztunk, az örök tavasz és a virágok szigetére. Akkor már tudtam, hogy a virágok a menedékem és a megtartó erőm.
Ott akadt a kezembe egy könyv, amelynek hősnőjét Florrie-nak hívták: egy fiatal lány, aki mindent megtett, hogy megmentse szeretett kertjét. A név bennem maradt.
A K egyszerre őrzi húgom, Katika emlékét, és utal Koronkára — arra a helyre, ahol ezek a virágok gyökeret vernek.
Mert számomra a kert több mint dísz.
Emlékezés. Gyógyulás. Kapcsolódás.
Ezt szeretném megosztani másokkal is: a virágok örömét, a kertészkedés tisztaságát, és mindazt a csendes bölcsességet, amelyet a föld mellett tanulhatunk meg önmagunkról és az életről.
A virág mint a szépség megtestesítője, az igazság rokona, életünk legmeghatározóbb pillanataiban is jelen van: a boldogságban, a szerelemben és a búcsúban egyaránt, némán fejezve ki azt, amit szavakkal sokszor nem lehet.
